[ Alexaa wlogja (85) ]
[ csak ]
[ Hűség, Szeretet, Önzetlenség... ]
Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él.
Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám."
Mindenki segítségét szeretném kérni abban, hogy a közvetlen környezetében, amennyire csak ereje, energiája és lehetőségei engedik segítsen!!! Hisz nincs gyönyörűbb látvány, csodálatosabb érzés, egy kis állat, önzetlen szereteténél. Amit ők nyújtanak számunkra, az szinte leírhatatlan és ami a legfontosabb ezért ők semmit sem kérnek cserében....csak azt, hogy tápláljuk és szeressük...:). Nem okozhatnak ezek a dolgok akkora problémát, hogy utcára tegyük kis kedvencünket. Az állatok ugyan úgy kiszolgáltatottak mint a gyermekek, gyámságuk ránk van bízva!!! Bizonyítsuk be, hogy alkalmasak vagyunk erre a feladatra és igaz emberként tudunk viselkedni és odafordulással segítő szándékkal teszünk ezekért az ártatlan jószágokért! Legyen az cica, kutya vagy bármilyen élőlény a földön aki segítségre szorul! Szeretni annyi, mint adni...adni annyi, mint kapni.

" A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét."
[ Eb adó ]
6000ft/éw.nekem is wan kutyám. Wolt is,lex is. Egyiket menhelyröl fogadttam örökbe,másikat az utcára akarták kirakni.kifizeten xiwesen,ha ténylegesen a menhelyeknek megy a pénz.de ha az állam xedi be,az már sántitani fog.soha nem wásároltam kutyát,nem is fogok.ha lex kutyám gizelka után,azt menhelyről fogom elhozni. Amikor a spaniel keweréket fogadtam örökbe 2ezer ft wolt az oltás,és plux 3ezret hagytam ott adományban.de nem érdekelt a pénz. Egy kutyát megmentettem. S ö ezt meghálálta. Ahogy gizelka is.az elözö gazdija bántotta.hozzánk meg bujik,wár ha nem wagyok otthon. Na ez a megfizethetlen.pénzben ezt nem lehet mérni.
[ Talán ]
Ezért jó a 12órás müxak.2nap alat 3 müxakot tdok le.s más melo is belefér..még egy állandó 4órást simán bewállalnék.lenne egy lehetőség. Taxizás.wizsgáim megwannak rá,csak hát naa.csak a fényképes igazolwányt kéne megcsináltatni. Pícit ockodok töle.nálunk helyben nem lenne gond,de megyexék.helyen az éjxakba,nekem neccesnek tünik.meglepődnek páran hogy nő léttemre taxis wizsgám wan.megxokták h pasik taxiznak csak.pedig 2 welem wizsgázott hölgy már kb 2hónapja csinálja,és még nem érte őket atrocitás.a fiú kollégáik wigyáznak rájuk.az biztos. Anno közepiskolában én is egyedül woltam lányként az oxtálybam.nagyon jó wolt.én woltam az akit mindig kiméltek.

ugy suliban,mint gyakxin.inkább legy tiz fiú kollégam mit egy nő..nem hiába mindig is fiü hawerjaim woltak többnyire. 14éwesen már motoroztam.lepkéztek is a xomxédok.

[ Mai nap ]
Walahogy nem az enyém wolt.nem történt smi extra.csak én wiselek már nehzen dolgokat.de sebaj.holnapra kihewerem. Talán a tul sok itthon lét zawar. Kaptam 4nap xabit és igy 12nap pihi jőtt öxxe,de wasárnap már kezdek. Már hiányzik a melo.néha meg az sem tdom hogy hogy oxxam be azidőm.